egri zöld blog

Természet- és környezetvédelmi hírek Egerben és környékén, programajánlók, ötletek. Ha van híred, írásod vagy beszállnál a szerkesztésbe, akkor írj: egrizold(kukac)gmail(pont)com

Utolsó kommentek

Indafotó képek

Egri napok városblog

Nincs megjeleníthető elem

Az Eger patak szennyezéséről

2009.11.23. 21:24 torosziget

November 19-én csütörtökön délután, 15.45 körül a Tűzoltó tér és a Katona tér közötti Eger patak szakaszon láttam, hogy fürdővízhez hasonlóan habfoltok és a kanyarokban, belógó faágaknál összegyűlt fehér tajték szennyezte az Eger patakot. Első gondolatom rögtön a Malom utcai befolyó volt, vagyis, hogy a korábbi tapasztalatok szerint eddig mindig onnan ömlött a szennylé a patakba. A gyanúm beigazolódott, csak a szín volt más illetve a tömény boros szagot valami vegyszer szaga „árnyalta”.

Egy ismerősömet hívtam, mit lehet ilyenkor tenni, de pont lemerült a keretem, így csak később, már a facebook-on tudtam jelezni, hogy mit tapasztaltam. A válaszokból kiderült, hogy mások is láttak ilyet korábban, és felelőst is megneveztek. Egy borászat követi el mindig, most is, éppen hordót mosnak fejtés után... És mi a tapasztalat? Tanulva az eddigiekből, idén már fel sem hívták a KTVF-et, bár a dolguk lenne, eddig még egyszer sem jöttek ki, és gyakorlatilag annyiban hagyják. Max a média mozdulna egy ilyenre.

Szóval adott itt nekünk egy patak, időnként olyan dolgokat produkálva, mint jégmadár és tőkés récék, újra gazdag halállománnyal, egy kis zöld folyosó a városunkban, erre tessék, jön egy felelőtlen borászat és a zagylét beleengedi a patakba. Másnap reggelre helyenként fehéres-sárgás lepedék ülte meg a patak vízinövényeit. A vegyszerek hatását nem ismerem, de ez igazán gusztustalan látvány volt. Én nem tudom, miért nem lehet ennek véget vetni? Itt a Bükki Nemzeti Park, akik azért nem mozdulnak, mert belterület a patak és a partja is. Az említett hatóság nem mozdul, a minisztériumot nem érdekli, akkor ki tehet ez ellen? Vagy így rendben van?

írta: Csarnó Ákos

3 komment

Címkék: eger patak

A bejegyzés trackback címe:

https://egrizold.blog.hu/api/trackback/id/tr931543798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabi van Kenobi 2009.11.23. 18:32:17

Lehet tudni melyik az ominózus borászat?

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2009.11.24. 08:08:27

@Szabi van Kenobi: csak gyanú, de a korábbi évek tapasztalata alapján ugyan az. Azonban bizonyíték nélkül nevet leírni vádaskodás, ezért figyelünk továbbra is, és ha valamit meglátunk gyorsabbak leszünk.

a nagy levin 2010.05.17. 20:26:51

hat ez kar. Egyebkent lattam jegmadarat, talan hihetetlen,de a Dobo ternel!!! Es egeszen biztosan az volt, hiszen egeszen kozelrol lattam.
süti beállítások módosítása