Hát igen... Lenne mit tanulnunk. De hát nincs elég pénzünk, főleg így a gazdasági világválság közepette. Ez is egy indok tehetetlenségünkre. És a nemtörődömség, a tenni nem akarás, a hatalmi elit kényelmének előtérbe helyezése a közösségi érdekekkel szemben, ez is lehet egy indok – és gyakran talán ez fedi a keserű valóságot Bogotában is.
Bogota. Tudjátok, egy szegény földrész (Dél-Amerika) egyik legcsóróbb országának (Kolumbia) csóró fővárosa, 7 millió ember lakhelye. Mit hallunk róla a hírekben? Persze, persze… Csapnivaló közbiztonság, drogbárók, maffiózó, korrupt politikusok, stb. stb. (szinte mintha itthon lennénk, mondta egyik Latin-Amerikát megjárt barátom).
Aztán jön egy nagy formátumú politikus, ki nem felejti el emberi mivoltát, sőt, nem feledkezik meg csóró embertársairól sem (mintha nem itthon lennénk). És kevés pénzből, nagy tenniakarással hatalmasat alkot. Nem az autóutakat fejleszti, hanem a tömegközlekedést, a közösségi tereket, a kerékpáros és gyalogos utakat. És mindezt átgondoltan, költséghatékonyan és MŰKÖDŐKÉPESEN (ez már valóban olyan, mintha nem is itthon lennénk…)
"A lényeg nem az útépítésben, hanem a prioritások kijelölésében rejlik." - mondta Penalosa, Bogota polgármestere, és autóutakra költendő dollármilliárdokból parkokat, kerékpárutakat és közösségi tereket épített a közösségnek, illetve a közösség nagyobb részét kitevő gyalogosoknak és kerékpárosoknak.
"Ez a törvény: ez közterület. Mostantól pedig közterületként fogja használni a közösség."
És láss csodát, a város élhetőbb lett, az emberek közelebb kerültek egymáshoz. Mert míg az ember általában a volán mögül csak anyázik közlekedő (illetve próbáló) társára, addig van némi esély arra, hogy gyalogostársághoz lesz néhány kedves szava. Ez is lehet a sétálás jótékony hatása.
Európa legszegényebb országában, Albániában, szintén lezárják esténként a nagyobb városok főutcáit, amelyet ellepnek a fiatalok. Ez a "korzózás" – ahogy itt hívják - ugyan még az átkos Enver Hodzsai idők hagyatéka, amikor nem volt autó, sem számtalan szórakozó hely az országban, de már akkor is voltak fiatalok, és bővérű albán leányzók, kik szerettek ismerkedni. Ellenben ma már van autó mérhetetlen mennyiségben, és számtalan szórakozóhely (többekközt Enver Hodzsa mauzóleuma is ma már kocsmaként és diszkóként üzemel), de a nemzeti sportról nem mondtak le a fiatalok. És nem mondtak le az esti "korzósásról" a szomszéd Macedónia fővárosában Skopjéban sem, de aki részt vett pl. Milánó (na ez ugye annyira már nem szegény vidék) belső negyedeinek esti életében, az sem fogja elfelejteni ezeket a nagy közösségi utcai bulikat. Hogy miért? Mert hatalmas fles. Hatalmas fles venni a sarkon egy parázson sült kukoricát, majd azt rágcsálva végigsétálni az utcán a tömegben. Ismerkedni és megismerni. Mindezt gyalog – ezért közben nyugodtan leguríthatunk egy sört is, barátkozhatunk, szemlélődhetünk, mindezt anélkül, hogy a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyünk kitaszítana, vagy kiváltságokhoz juttatna. Itt nem számít a „minél nagyobb autó, annál nagyobb figyelem” elve, nem számít a sebesség, csak az emberi kapcsolatok.
Aki nem hiszi, járjon utána: jön a tavasz, Milánóba meg 5000 Ft egy fapados. És akinek nincs erre sem ideje vagy pénze? Annak meg nagyhirtelen itt van ez a videó, amelyet a napokban küldött el a Critical Mass és a Magyar Kerékpárosklub Demszky Gábornak és Hagyó Miklósnak, hogy kampányoljon egy élhetőbb városért. Bár ez a probléma Egerre, mint kisebb városra annyira nem jellemző, de azért ajánlom mindenki figyelmébe, mert érdekes (és logikus) kezelése a mi világunkra is jellemző urbánus problémáknak.
Nézzétek meg a videót >
Beküldte: K. Dávid
Utolsó kommentek