2009. májusában a Natura 2000 területek botanikai feltárása során az Egerhez közeli Kis-Egeden előkerült a fokozottan védett pókbangó (Ophrys sphecodes) kicsiny populációja. A faj jelenleg az Északi-középhegységben igen ritka, csak a Naszályról illetve a Kis-Egeddel átellenben található Nagy-Egeden fordul elő.
A Kis-Eged flóráját tekintve nem marad el a „nagy testvér”, a Nagy-Eged flórájától. Az igen jelentős szubmediterrán hatás miatt, számos déli, melegkedvelő növényfaj tenyészik a déli verőkön, míg a cserjés északi teraszos lejtőkön, bányafalperemeken üdébb termőhelyek fajai is fennmaradhattak a hagyományos gyümölcskultúrák védelmében. A pókbangó mellett megtalálható többek között a védett fajok közül a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, a bíboros kosbor, a sárga- és árlevelű len, a magyar lednek, a pusztai meténg, a nagyezerjófű, az erdei szellőrózsa és a macskahere is.
A Kis-és Nagy-Eged részét képezi a Natura 2000 hálózatnak is, illetve a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság terezett délnyugati bővítésének is, mely a hegylábperemek értékes erdősztyepp és sztyeppvegetációját hívatott megőrizni.
A Bükk hegység botanikai feltárásakor a jelenkor kutatójának érdemes áttekinteni a neves elődök hagyatékát, ami a növénytanban elsősorban a herbáriumi és irodalmi munka áttekintését jelenti. A kis-egedi pókbangó előkerülés a Bükk és a Mátra jeles flórakutatójának, Vrabélyi Mártonnak a közel 140 éves adatának a megerősítését jelenti! Vrabélyi 1873. május 11-én gyűjtötte e kosborfélét ugyanitt, melyet Anton Kerner nagyszabású munkájában is ismertet a széles szakközönség előtt („Die Vegctationsverhällnisse des minieren und östlichen Ungarns und angrenzenden Siebenbürgens” (Innsbruck, 1875)).
Vrabélyi Márton (1807. Répás /Szepes vm./ - 1877. Eger /Heves vm./) a parádi Károlyi uradalom intézőjeként, szabadidejét szeretett és művelt szaktudományának, a botanikának szentelte. Nyugalomba vonulását követően Egerbe költözött, ahol teljes idejét és erejét a növények gyűjtésének szentelhette. Gazdag herbáriumát külföldi cserekapcsolatok révén is gazdagította.
A Mátra és a Bükk jelen kutatói is nagy elődjüknek tekintik, akinek a megélénkülő botanikai feltárómunka révén számos korábbi – a pókbangóhoz hasonló jelentőségű – herbáriumi vagy irodalmi adatát sikerült megerősíteni az elmúlt években.
Fotó és szöveg: Schmotzer András
Forrás: www.bnpi.hu
Pókbangó a Kis-Egeden – Vrabélyi Márton nyomdokai
2009.05.19. 14:21 mmebukk
Szólj hozzá!
Címkék: botanika natura 2000 kis eged
A bejegyzés trackback címe:
https://egrizold.blog.hu/api/trackback/id/tr111131444
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek