Az alábbi jó hírt kaptuk az egri székhelyű Kaptárkő Egyesülettől. Gratulálunk!
Örömmel értesítjük, hogy Egyesületünk „A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme” című pályázatával az Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság által az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt 2010. évi nemzeti szintű pályázaton első helyezést ért el, amivel elnyertük a jogot, hogy egyedüliként képviseljük hazánkat az Európa Tanács Táj Díja 2011. évi pályázatán.
A pályázatra – mely a Bükkalja kaptárköveinek, kőemlékeinek, természeti és kultúrtörténeti értékeinek, megőrzése, védelme és bemutatása érdekében végzett több éves tevékenységét és programjait mutatja be Egyesületünknek – a Bíráló Bizottság a következő szöveges értékelést adta:
„A program a bükkaljai táj kiemelkedő természeti és kulturális örökségi elemeinek, a fülkés szikláknak a megőrzésére, fenntartható módon történő hasznosítására irányul. A pályázat nagy értéke a komplexitás, a széleskörű összefogás valamint, az érdekvédelemtől a turizmusfejlesztésig terjedő széles tevékenységpaletta. További kiemelkedő eleme a programnak a gyakorlati természetvédelmi tevékenység, a fülkés sziklák akácmentesítése, valamint a tevékenység térségi és helyi szintű kommunikációja. A helyi közösségek szélesebb körű bevonása tovább növelhetné a program eredményességét. A pályázat országos szintű bemutatásra és nemzetközi megmérettetésre egyaránt érdemes.”
Programjaink az önkormányzatok, helyi civil szervezetek, helyi vállalkozások és a hatóságok együttműködésével valósultak meg, ezért az elismerés nem csak nekünk szól, hanem együttműködő partnereinknek és támogatóinknak is!
Köszönjük az együttműködést és a támogatást és további sikeres munkát kívánunk!
Tisztelettel:
Havasi Norbert
elnök, Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület
Utolsó kommentek