Idén harmadik alkalommal hirdette meg a "Fészkelődő" Odúkészítő pályázatot Heves, Borsod és Nógrád megye általános iskolai diákjai számára a Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A pályázat célja, hogy a nebulók megismerkedjenek az odúkészítés rejtelmeivel, ezen keresztül pedig az odúlakó madarakkal. A felhívásra 26 tanuló összesen 24 odút készített. A zsűrinek nehéz feladata volt a remek odúk közül kiválasztani a helyezetteket. Az odúkat alsós és felsős kategóriában értékeltük. Az első három helyezetten kívül kreatív különdíjjal jutalmaztuk az ötletes odúkat. Azonban ennél a kategóriánál is fontos szempont volt a költésre való alkalmasság. Sok kisiskolásnak elkerülte a figyelmét, hogy nyitható fedelűnek kell lennie az odúknak az A, B és D odúk esetében. Erre azért van szükség, hogy a költési időszakot követően ki lehessen takarítani az előző fészekanyagot az odúból, mellyel megakadályozhatjuk a paraziták elszaporodását. Az eredményhirdetésre 2009. május 10-én, a Madarak és Fák Napján került sor. Az ünnepélyes kihirdetést követően a gyerekek madárgyűrűzési bemutatón vehettek részt.
De lássuk a helyezetteket! (A helyezettek nevére kattintva megtekinthető a gyerekek által készített odúk)
Alsós kategóriában helyezést értek el:
I. helyezett: Fuksz Laura Kápolna (Tarnavölgye Általános Iskola Kápolna)
II. helyezett: Kormos Máté Ostoros (Szent Imre Általános Iskola Tenk)
II. helyezett: Ózsvári Bardó Tenk (Szent Imre Általános Iskola Tenk)
III. helyezett: Hajdu László Tibolddaróc (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tibolddaróc)
Kreatív különdíj: Udvari Máté Kápolna (Tarnavölgye Általános Iskola Kápolna)
Felsős kategóriában helyezést értek el:
I. helyezett: Varga Regina Magyarnándor (Magyarnándori Általános Iskola)
II. helyezett: Paróczi Viktória Magyarnándor (Magyarnándori Általános Iskola)
III. helyezett: Nagy Bence és Dósa Zsombor Tibolddaróc (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tibolddaróc)
Kreatív különdíj: Tóth-Péter Szabolcs Mátraszőlős (Gárdonyi Géza Általános Iskola Pásztó)
Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük azon diákok munkáját is, akik most nem értek el helyezést: Adorján Tibor és testvére, Bajzát Réka, Bánóczi Patrik, Bencsik Zsuzsanna, Hajdu Beáta, Hutter Renáta, Kalina Viktor, Pleva János, Prokai Evelin, Prokai Péter, Sikna Attila, Simon Nikoletta, Sonyóczki Péter Ádám, Szabó Dániel, Tóth Anna, Virág Nándor, Zsélyi Dániel.
Köszönet az odúkészítésben segédkező pedagógusoknak és szülőknek is.
Az odúk a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontban megtekinthetők. A kiállítást követően kihelyezésre kerülnek, gyarapítva ezzel környékünk énekesmadár odútelepeit.
Madárgyűrűzési bemutató
Fotók: Rausz Rita
Utolsó kommentek