A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoport június derekán madár-és természetismereti tábort szervezett a Bükk-fennsíkon, melyet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével valósíthattunk meg. Az alábbi sorokban az egyik Táborlakó élményeiről olvashattok, melyhez kellemes szórakozást kívánok!
Élménybeszámoló az I. Bükk-fennsíki táborról – I. rész
Mint „lelkes amatőr” (ezt a címet nem sokkal érkezésem után kaptam) félve indultam el első madarásztáboromba. Ennek két igen egyszerű oka volt: nem ismertem senkit, és nem tudtam semmit a madarakról.
Mihelyst elfoglaltuk a szállásunkat, munkához láttunk. Rausz Ritával, a Bükki helyi csoport titkárával, és Balázsi Péterrel a frissiben megszerzett gyűrűző vizsgája büszke tulajdonosával elindultunk kiszemelni a hálók számára legideálisabb helyeket. Néhány órán belül, kisebb-nagyobb nehézségek leküzdése után fel is állítottuk őket. Legnagyobb csodálkozásomra és természetesen örömömre, már az első ellenőrzésekkor találtunk bennük madarakat. A cinegéket, poszátákat és szürke begyeket zsákba raktuk, és indultunk vissza a táborhelyhez meggyűrűzni őket. Eleinte aggódva néztem, ahogy ezeknek az apró madaraknak fémgyűrűt helyeznek a törékeny lábaikra, de később, mikor a kezembe vehettem egyiküket, rájöttem, hogy inkább a gyűrűzőt kell félteni a csípésektől, és nem fordítva.
Másnap mire sikerült kikászálódnom a hálózsákomból, már le is maradtam három ellenőrzésről. (Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az alvás iránti mély szenvedélyem nem fog jót tenni a madarász-karrieremnek.) De hál’istennek így sem maradtam le túl sok mindenről, mivel a következő alkalommal saját kezemmel bogozhattam ki egy kis cinegét a hálóból. Gyakorlatlan mozdulataimmal elég sok időbe tellett, és még jobban megnehezítette a dolgomat, hogy kis hegyes csőrével gyakorlott harcos módjára támadta a kezemet, és nem egyszer sikerült is neki fájdalmasan belém csípnie. De ettől csak még jobban megszerettem. Hihetetlen volt számomra, hogy ez a kismadár ilyen elsöprő személyiséggel és kitartással bír! A napom második fénypontja a királyka volt. Szégyenszemre azelőtt még sohasem hallottam erről a gyönyörű madárkáról, de amint megláttam, csak ámultam! Rögtön megtetszett benne, hogy ilyen apró létére ilyen büszkén viseli sárga kis „koronáját”. Az esti ellenőrzésekkor a szomszédos fenyvesből fiatal füles baglyok hangjára lettünk figyelmesek. Gyorsan fogtuk távcsöveinket és elkezdtük megszállottan fürkészni a lombkoronát, hogy megpillanthassuk őket, de sajnos csak alig kivehetően látszottak, mivel már túlságosan sötét volt. („De sebaj-gondoltam magamban- majd holnap este korábban kijövök”)
Folyt. köv…
Addig is a tábor képei
Élménybeszámoló az I. Bükk-fennsíki táborról – I. rész
2009.07.28. 17:21 mmebukk
Szólj hozzá!
Címkék: mme tábor
A bejegyzés trackback címe:
https://egrizold.blog.hu/api/trackback/id/tr991274021
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek